Balaton-környéki Regionális Tervvázlat
A Balaton régió egykori főépítészének, Farkas Tibor (1922-2015) hagyatékának egyik kiemelt darabja a Balaton-környék Regionális Tervének fotókópiája.
A dokumentum értékét növeli, hogy az eredeti 1958-ban Liege-ben, a regionális tervezésről rendezett kongresszuson kiállított 4 méter hosszú tervlap mára eltűnt. A falitapéta az eredeti 4 méteres tervvázlatról készített sematizált kivonatos ábrázolás alapján rekonstruált grafikai térképrajz.
A jelkulcs magyarázatot ez a fotó tartalmazza.
A szakmai közéletben fennmaradó visszaemlékezések számos ellentmondást hordoznak, elsősorban a terv nemzetközi szakmatörténetben betöltött pionír szerepét értékelik tévesen. A regionális tervezés előzményei a huszadik század elejére vezetnek vissza, a szakirodalomban az 1912-ben a Ruhr vidékre készült koncepciót jegyzik első realizált regionális tervként. Ugyanakkor a Balaton-környéki Regionális Tervvázlat valóban nemzetközi érdeklődésre tartott számot.
1958-ban a Liege-ben rendezett regionális tervezési kongresszuson „Plan Regional Du Balaton Hongrie” címmel kiállították az anyagot, ami jelentős elismerést kapott, ennek köszönhetően 1965-ig a KGST regionális tervezéssel foglalkozó szakbizottságának vezetését Magyarország láthatta el. A terv a nyugati országok gyakorlatára is hatással volt, végül a Nemzetközi Építészszövetség, az UIA Abercrombie-díját is elnyerte 1965-ben, és az 1965-ben induló nagyszabású francia Riviéra-fejlesztés során előképként tekintettek a tervre.
A tervlapról készített fotókópia hátlapján Farkas Tibor kézjegyével az alábbi írás található.
UTÓDAIM: Ezt a lapot jó őrizzétek meg, mert történelmi dokumentum!!
Ez az első regionális terv, ami a világon készült. Ez igen nagyképűen hangzik, de ez tény!! Hogy senkinek kétsége ne támadjon itt leírom a készítés történetét, az elismerés lépéseit, fázisait. Elöljáróban tudni kell, hogy készítésének időpontjában a világban csak egy város terveit készítették. Tágabb környezetre egy térképet összefüggéseiben nem terveztek. Az ÉM-ben az építésügy minisztériumában azonban voltak olyan széleslátókörű személyek, akik felismerték, hogy egy térség, településcsoport összefüggései, egymásra hatásának vizsgálata, tervezése legalább annyira fontos, mint egy településé, sőt fontosabb. Ezért született az igény összefüggő településcsoportnak, régiók tervezésének. Noha az igény vitathatatlan volt mégis bátortalan volt a megrendelés az ÉM részéről. Mégis megtörtént a megrendelés egy balatoni regionális tervvázlat készítésére.
A megbízást én kaptam szinte egy soros megrendelés formájában: „Készítsen egy regionális tervvázlatot a Balatonra. Mikor ezt megkaptam, gondoltam azért ilyen lakonikus rövidségű a megrendelés, mert majd szóban elmondják a tartalom és a készítés mikéntjének lényegét. Felkészülve vagy 30 kérdéssel bementem a megrendelő főosztályra is Granasztói Pálhoz, ki az MTA-nak is tudtommal tagja volt és kezdtem a kérdéseimet feltenni, de már az első harmadnál megállított. Tibor, a kérdéseid indokoltak, de senkit nem találsz, aki választ tud adni ezekre a kérdésekre. Szóval a válaszokat nekem kell kitalálni? „Pontosan” – és ez a válasz azt is jelenti, hogy szabad kezet kapok? „Igen’” volt a válasz. Ezt követően nem tehettem mást, mint megfogalmaztam magamnak azt, hogy egy ideális térkép, régió terve mit is kell tudjon?
Gondolatban egy 100 m-es élű kockákból álló hálót helyeztem a Balaton érdekterülete fölé és alá. és minden kockában megvizsgáltam, hogy amit egy-egy kockában találok én az üdülés szempontjából kedvező adottságú, vagy káros vagy semleges. Persze az a megközelítés csak a durva sérelmeket hozhatta felszínre, mint pl. a Badacsony hegy bányászatát, a déli part vasútját, a fűzfői légszennyezést, káros szennyvizek befolyásait, a Zala sankoló területének megszűnését, stb. 40 db vizsgálat rögzítette a bajokat. Az orvoslások mikéntjét, az infrastruktúrák hiányát és sok más tennivalót is. Ezeket a Magyar Építőművészet 958 4-5 számában ismertettem, vizsgálati anyag és regionális tervvázlat címmel. „Hogy miért tervvázlat a címe?” kérdezhetik joggal!! A válasz egyszerű: az ÉM ezt a munkát ilyen címmel rendelte meg. Részemről nagyképűség lett volna tervnek nevezni, hisz senki nem készített a világon még regionális tervet. Ezt a „tervvázlatot” az MTA-ban felolvasó ülés keretében részletesen ismertettem a miniszter jelenlétében. Elismeréssel fogott a szakma s ettől kezdve „tervnek” nevezték és már 958 tavaszán mikor az UIA az építészek nemzetközi világszervezetének kongresszusa volt LIÉGE-ben amely először foglalkozott a regionális tervezéssel az ÉM a tervet (4 méter hosszú térkép) és a metodikai és tematikai leírást tartalmazta „PLAN REGIONAL DU BALATON HONGRIE” címmel kiküldte és kiállításon bemutatta. Akkora elismerést aratott, hogy akkor nekem pályázat nélkül a „SIR PATRICK ABERCROMBIE 1965” díjat adták, ami a legnagyobb építészeti díj. (PERSZE ÉN NEM mehettem ki, bár hazánkból vagy 10-en kint voltak. indok: „nagyvállalkozó szülők gyermeke, 56-ban a munkástanács alelnöke, megbízhatatlan!! (Édesapám kőművesmester volt 6 elemivel.)
Elsőként V. Marton Rozália okl. építészmérnök 2014-ben a „LOKÁCIÓ-KONFIGURÁCIÓ-ARTIKULÁCIÓ a hatvanas évek balatoni építészete” címmel írt DLA disszertációjában a „LOKÁCIÓ, A balatoni régió” fejezet alatt bemutatja a Regionális Tervvázlat létrejöttét és szakmai tartalmát.
Később 2019-ben Wettstein Domonkos építész, a BME Urbanisztika Tanszék egyetemi adjunktusa, Regionális stratégiák a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979) címmel írt doktori disszertációjában ugyancsak érdekes részleteket tudhatunk meg a Balaton-környéki Regionális Tervvázlat születéséről. Így többek közt azt is, hogy az 1957-ben elkészült Balaton-környéki Regionális Tervvázlatot csak tervvázlatnak tekintették, és csak az 1963-as Minisztertanácsi jóváhagyás után nevezték át Balatoni Regionális Tervé, miközben a régiófejlesztés első lépései már megvalósultak.
„A hazai regionális tervezésnek korai időszakában meghatározó szereppel bírt a Balaton-fejlesztés nem csak a tervezési metodika kialakulása, de a realizáció és építésrendészet tapasztalataiból adódóan is.
A régió lehatárolására az elméleti munkák több szintet javasoltak: a szűkebb tervezési területen a fő profillal kapcsolatos kérdéseket kell megoldani, a tágabb tulajdonképpeni tervezési terület adja a régió társadalmi-gazdasági egységét, míg a vizsgálandó területnek a tervezési területet körülölelő körzetet kell tekinteni. Mindez a Balaton régió lehatárolásánál és a tervezési feladatok pozícionálásánál jól kirajzolódik. A főként turisztikai célú fejlesztések kevésbé érintették a háttértelepülések fejlődését, ezért a Balaton régiót lehatárolása és üdülés célú fejlesztése szempontjából funkcionális régiónak tekinthetjük. Ezt a megközelítést erősíti a regionális és megyei beosztás konfliktusa, hisz a Balaton-part községei felett három megye osztozik, miközben a saját intézőszervvel megtámogatott régió nem volt felettes szerve a megyei közigazgatásnak.
Míg a Balaton-fejlesztés első üteme az 1956-os forradalom után összeomló bürokrácia hatalmi vákuumában realizálódhatott, a hatvanas évek közepétől egyre több konfliktus adódott a tanácsi szervekkel és végül a regionális építéshatóság 1968-as felszámolásához vezetett.
A Balaton-fejlesztési program alapeszméje 3-5 éves távlatban az üdülés gyors ütemű fejlesztése volt a társadalompolitikai célokkal összhangban. Az ország gazdasági helyzetéből kiindulva első lépésként egy „általános mosdatást” irányoztak elő, majd az ezt követő 3 év alatt szerették volna a hétvégi üdülő forgalom kielégítését, a nagy és korszerű strandok építését, az étkezési lehetőségek biztosítását és a különböző fokozatú campingek és motelek építését.
A Balaton régió sajátos szerkezetét a településhálózat is jól szemlélteti. Míg az általános metodikák egy központi település köré szervezik a régiót, szükség esetén funkcionális megosztásból adódó társcentrumokkal, addig a Balaton esetében maga a tó van a tervezési terület középpontjában, ami körül a települések eltérő profillal jelennek meg. Ezek a települések országos léptékben nem jelentenek meghatározó tényezőt, az üdülőlakosság szempontjából viszont Budapest szerepe is meghatározó a régió szervezésében, erősítve a funkcionális régió jelleget.
A területfelhasználás meghatározása során megpróbálták figyelembe venni a települések eltérő karakterét. Az üdülőtelepek többsége tömegforgalmat lebonyolító terület volt, mellettük idegenforgalmi jelentőségéből adódóan elsősorban szórakozó- és gyógyhelynek számított Balatonföldvár, Füred, Hévíz, Keszthely, kiránduló célként pedig Tihanyt, Badacsonyt és Szigligetet jelölték meg. A tervben két új települést is tervbe vettek; tömeglecsapoló helyként Badacsonytomajt, ami a kőbányászat felhagyásával válhatott üdülőterületté, és a Györöktől keletre fekvő beépítetlen területet, aminek Ausztria felé biztosított gyors összeköttetése a külföldi turisták számára válhatott vonzóvá, az üdülőközpont tervére városépítészeti tervpályázatot írtak ki. Az elvi hierarchikus hálózat helyett a tervezők a települések egymás mellé rendeltségét erősítő, funkció megosztáson alapuló sajátos karaktersémával alakították ki a struktúrát.
A Balaton-környéki Regionális Tervvázlat három „tervlapból” épült fel, elsőként az „A” lap ábrázolta a területfelhasználást, a települések jellegét és struktúráját, valamint a köztük kifeszülő vonalas létesítményeket. A „B” lap célja a fejlesztési irányok felvázolása volt, a mezőgazdasági és más ellátó területek kontextusában a szűkebb tervezési területek, üdülőhelyi területek és ősközségek befogadóképességének és a fejlesztés számszerű adatainak meghatározása szerepelt, majd a „C” lapon a fejlesztéshez szükséges közműterveket rögzítették. A tervezési program része volt még egy gazdasági értékelés, valamint a megvalósítást elősegítő és biztosító szabályzatok, intézkedések megfogalmazása.
A tervezés kezdetére visszatekintve Farkas Tibor felidézi: „A nagyrészt építészekből álló tervezőcsoport tehát elsősorban saját maga által felállított elvekre támaszkodhatott.” A felvázolt elvek pragmatikus szempontokat vettek figyelembe: A beépítésre szánt területeket lehatárolták, ezek közül az üdülésre hasznosítható területek révén számíthatóvá vált a nyári népességnövekedés felső korlátja, ami a túlzsúfoltság elkerülését és a táj ökológiai egyensúlyát is kontrollálhatóvá tette. A beépítésre szánt területek kijelölésénél elsődleges cél volt, hogy a vízparton folyamatos közterületet alakíthassanak ki, a települések közt, különösen az északi parton 10-15 km-enként beépítetlen zöldterületet hagyjanak, ahonnan a vízre lehet látni. A vízvonal és a hegyek pereme közti egyharmad vonalig terjeszkedhettek a települések, amelyek így zöldövezetben úszhattak. A védőövezetben, ami különösen az északi parton a nagyüzemi mezőgazdaság által művelés alá nem vont történelmi szőlőterületeket érintette, melyekre építési és telekosztási tilalom volt érvényben. A Balaton befogadó képessége véges! – hangoztatták a tervezők, de a társadalompolitikai célok idővel felülírták a tervezői szándékokat.
Jelentős problémát okozott nyaranta az infrastrukturális elmaradottság, ezért az úgynevezett befejezett komplex fejlesztési egységekben gondolkodva először a kommunális infrastruktúrát építették ki és csak ezt követően nyílt lehetőség a felszín feletti fejlesztések realizálására, lehetőleg összetett funkcionális program mentén.
Az általános metodikából átvették a „nagyból a kicsi felé haladás elvét”, ám a Balaton esetében ez elsősorban nem az országos és regionális érdekek összeegyeztetését jelentette, hanem a regionális, települési és az építészeti lépték egységes kezeléséhez adott sorvezetőt. Az építészeti kérdések sokszor már a regionális szinten megjelentek, elsősorban a program telepítés révén, melyet a fejlesztés kezdeti szakaszában gyorsan elkészített településrendezési vázlatok finomítottak tovább, mivel 1957-ben csak 3 településnek volt általános rendezési terve. Az egyes léptékszintek közti kapcsolatot az úgynevezett koordinációs terv biztosította, amely vázlatos, az épület karakterét is előre vetítő beépítési koncepcióval segítette az építészek munkáját. Ez a tervfajta Farkas szerint „áthidalást jelent a városrendező és a magasépítés tervező építészek közötti szakadékon.”
A regionális terveket két lépcsőben fogadták el, lehetőséget adva a széles körben érintett szervezeteknek a véleményezésre. A regionális vázlattervet az észrevételek mentén átdolgozták ezzel próbálták meg az egységes regionális koncepció szintézisét megteremteni. Ugyanakkor a Balaton esetében nem beszélhetünk rögzített jövőben állapotról, a gyorsan elkészített tervvázlatot követő években a fejlesztési igények folyamatosan fogalmazódtak meg, melyet a terv művezetése során folyamattervezésszerűen próbáltak meg koordinálni.
Egy évvel a Balaton-környéki Regionális Tervvázlat elkészülte után, a tapasztalatokat is felhasználva a 2030/58-as kormányhatározat szabályozta a tervrendszert. Első lépésben a régiók átfogó vizsgálatát kellett elvégezni, erre épült a regionális rendezési terv, amely az analízis konklúziójából felvázolta a város és községhálózat tervét, a vonalas létesítményeket és a létesítmények területi rendszerét. A regionális fejlesztési terv a Hosszútávú Népgazdasági Terv és a regionális rendezési terv alapján készült, azaz az országos és a regionális lépték összehangolásából. Megállapítják, hogy a rendezés és a fejlesztés ütköztetése során szükség esetén a korábban már elkészült rendezési tervet módosítani kell. Ugyanakkor a folyamatosan változó társadalompolitikai célok és gazdasági lehetőségek kiszolgáltatottá teszik a rendezést, különösen egy tájesztétikai és ökológiai szempontból érzékeny régióban, mint a Balaton, amit a későbbi realizáció is igazolt.”
Bővebben:
